Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A pálos rendről

A pálosok rendje az egyetlen magyarországi alapításu férfi szerzetesrend. Alapítójuk Boldog Özséb volt, aki egy este mély imába merült és látomása volt, melyből megértette, hogy az addig szétszórtan élő remetéket egyetlen közösségbe kell összefognia.

Özséb atya hívására az addig szétszórtan élő remeték csoportokba szerveződtek, első monostorukat és templomukat 1250-ben emelték. Özséb a rend védőszenjéül a III:században élt Remete Szent Pált választotta. A hagyomány szerint ő volt az első, aki Krisztus szeretetéért elhagyta a világot, az egyiptomi puszta magányába vonult, ahol imádkozva és vezekelve töltötte egész életét.

A pálosok Isten imádásában töltött csendes, elvonult életükkel engeszteltek a magyarságért. Mindig érzékeny figyelemmel voltak a magyar nép szükségletei iránt. Történetük legszomorúbb időszak II.József uralkodásával következett el, a kalapos király számos más renddel együtt a pálos rendet is betiltotta. A pálosok lelki és szellemi lángja Lengyelországban pislákolt tovább: Krakkóban és Czestochowában a Boldogságos Szent Szűz oltalma alatt. Hazánkba is Lengyelországból jöttek vissza a pálosok, 151 évnyi keserű szünet után kezdték meg újra magyarország szolgálatát. Első állomáshelyük a Gellért-hegyi Sziklatemplom. A pálosok eszméje a szocializmus évtizedeiben rejtve élt tovább, a közösségi életet 1989-ben kezdhették újra.