Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az Ordoszi Napsugár Alapítványt 2008 február 26-án alapítottuk azzal a céllal, hogy a Somogy megyei Teleki községben található Árpádkori templom renoválására,  a református templom felújítására, valamint a település központjában levő harangláb felújítására, és egy Pálosrendi kolostor teljes rekonstrukciójára keresünk adományozókat.

Teleki egy kis község, a Balatontól 10 kilométerre található, kis zsáktelepülés. Csodálatos vidék, a Külső-Somogyi dombság területén fekszik. Hátrányos helyzete miatt, kevés anyagi lehetőség van a község kulturális értékeinek megóvására. Alapítványunkat azért hoztuk létre, hogy ezeket a kincseket megmentsük az utókornak.

Leghíresebb műemléke az Árpád-kori templom. A szentély eredeti románkori, a hajó 18.századi újjáépítés. Ennek a kulturális örökségnek a megóvására jött többek között létre az alapítványunk.

 

További céljaink még, egy régi harangláb, egy Pálos rendi kolostor felújítása, valamint a református templom tatarozása.

Támogatást kívánunk nyújtani :

- A település múltjának felkutatásához, /régészeti leletek és ásatások, valamint a felszínre hozott kegyeleti értékek restauráláshoz, gondozásához/

- Testvérkapcsolatok kialakításához hasonló adottságú településekkl

- A helyi kulturális élet fejlesztéséhez

- Olyan film készítéséhez, és forgalmazásához, amelynek témája őstörténeti jellegű, tudományos ismeretterjesztő, és az ősi magyar kultúráról szól

- Folyóiratok, könyvek, és egyéb kiadványok megjelentetése, melynek témája az ősi magyar kultúra.

- Kegytárgy árusító helyek kialakításához

- Az Alapítvány céljaihoz kapcsolódó rendezvények megszervezéséhez / Az ősmagyar tudat terjesztése/

 

Kép

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.