Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

 

 

Kép



Teleki település Somogy megye északi részén, a Külső-Somogyi dombság területén található

 

A Balatontól 10 kilométerre, ahonnan nem vezet út tovább, mégis csodálatos kincsei vannak.

Első említése 1211-ből való, a Tihanyi Apátság birtokai között szerepel, Villa Thelaky néven.

IV. Béla az esztergomi Johanitáknak adta, majd a Nyulak-szigetén /Margit sziget/ élő apácák birtoka lett.

A törökökig ismét a Tihanyi Apátságé lett. Ez idő tájt a lakosság létszáma jócskán megfogyatkozott.

 A történelem nyomai ma is ott vannak a településen, a törököktől idáig sok idő telt el, de a település adottságai nem sokat változtak.

A településen ma 212 fő él.

Teleki egy kis sziget elbújva a dombok között, megőrizte a somogyi táj jellegzetes szépségét, nyugalmát. Ez a zártság ugyanakkor hátrányokkal is jár, ami nem teszi lehetővé a település fejlesztését, és így történelmi értékeinek megóvását.

A történelmi érték bizonyítéka többek között, a Pálos rendi kolostor. Elődeink felismervén a kereszténység felvételének jelentőségét, építették meg a kolostort, és a templomot.

A templomot az OMF 1974-ben felújította, de azóta nem volt mód és lehetőség az állag folyamatos megóvásának biztosítására.

A településnek nem áll módjában most sem az anyagiak biztosítása, ezért célunk hogy alapítványi bevételekkel  teremtsük elő.

Kötelességünknek tartjuk a múlt értékeinek örökül hagyását, nem hagyhatjuk pusztulni nemzeti kincseinket.

Reméljük, hogy megnyerjük ügyünkhöz Önt is, és a múlt sebeinek begyógyítása céljából alapítványunk támogatói között tudhatjuk, mellyel megörökítheti személyiségét is a magyarság támogatói között.